India

Nagyon szeretem Indiát, ezt a misztikus és gyönyörű országot, ahol többször és több helyen is megfordultam már. Szeretem a titokzatosságát, ami körüllengi, a fantasztikus tájait, a Himalája havas csúcsait, az elképesztő több százéves építményeket, a különféle vallásokhoz tartozó csodálatos templomokat, és nem utolsósorban az indiai konyhát is. Aki Indiában jár, azt magával ragadja a fűszerek bódító illata, a káprázatos színek kavalkádja, az indiai zene és a hindu istenekről szóló táncok, a gyönyörű ékszerek. Nem kérdéses, hogy Indiának különleges atmoszférája van. 

Forrás: http://newshopper.sulekha.com/india-dance-festival_photo_1711426.htm

India kontinensnyi méretű ország, mely a világon a 7. legnagyobb és Kína után a 2. legnépesebb, lakóinak száma 1,3 milliárd. Összesen 27 állama és 6 szövetségi területe van, államformája köztársaság, szokás a világ legnagyobb demokráciájaként is emlegetni. Fővárosa Delhi.

India különlegessége azonban egyértelműen gazdag, ősi kultúrájában rejlik, mely egészen az őskorig, 5000 évnél is korábbra tekint vissza. Az ország középső részén a barlangrajzokat hátrahagyó ősember után az ókorban ezen a területen jött létre az indus-völgyi, majd a védikus civilizáció, melynek szétesése után különböző indiai birodalmak alakultak. A legjelentősebb ezek közül a Maurja birodalom volt, melynek legnagyobb alakja és a dinasztia utolsó tagja, Ashoka király jelvénye, a küllős kerék a mai India zászlaján is megtalálható.

A Közép-Ázsiából és Perzsiából érkező, iszlám támadások után Észak- és Középső-India először a Delhi szultanátus, majd a mogulok uralma alá került, délen azonban több birodalom is megmaradt, melyek folyamatos háborúban álltak egymással. Ezt a helyzetet kihasználva kezdte meg a XV. században több európai ország India gyarmatosítását. India végül 1857-ben teljes egészében brit uralom alá került, és csak 1947-ben vált függetlenné. 
India történelmét ismerve érthető, hogy a többségi vallás, a hindu mellett nagy számban élnek itt más vallások képviselői is. Közülük a muszlimok vannak a legtöbben, de találkoztatunk szikhekkel, buddhistákkal, keresztényekkel és más, kisebb vallások képviselőivel is. Az ország alkotmánya szerint minden vallás egyenlő és szabadon gyakorolható.
A vallási sokszínűségből adódóan lépten-nyomon különböző templomokba, mecsetekbe, és szentélyekbe botlunk, ami a turisták számára valódi kánaán, azonban azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy a vallási különbségek sok feszültséget is magukban hordoznak. 
Az indiai városokban az utca nyüzsög, nagy a forgalom, az ütött-kopott autók állandóan dudálnak. Rengeteg az autó, sok közöttük a régi, kiszolgált járgány. Az utcakép szerves tartozékai a „kőkorszaki”, lestrapált buszok, melyekről fürtökben lógnak le az emberek, és a 3 kerekű, sárga motoros járművek, a riksák hada. Vannak még biciklis riksák is. A riksásokkal nem mindig egyszerű kommunikálni, ugyanis nem túlságosan iskolázottak, és általában angolul sem tudnak. Ez mégsem tudott bennünket elriasztani attól, hogy riksával közlekedjünk. Jó tanács: soha ne üljünk be úgy egy riksába, hogy a fuvar árában ne egyeztünk volna meg. Alkudni azonban lehet, sőt kell is, mert a külföldieknek mindig magasabb árat mondanak. Az utcákon szinte mindenhol árulnak valamit. Lehet enni-inni is, ami azonban egy európai ember számára nem veszélytelen vállalkozás.

Forrás: http://newshopper.sulekha.com/india-asia-costly-food_photo_1711379.htm

Az is igaz, amit nem akartam soha elhinni, hogy Indiában szabadon járkálnak a tehenek az utcákon. Teljesen váratlanul bukkannak fel, sokszor akadályozva és veszélyeztetve a forgalmat.  A tehenek mellett szembetűnő a kóbor kutyák nagy száma is. Mind a tehenek, mind a kutyák kifejezetten csúnyák és soványak, gyakran egymás mellett turkálnak a szeméthalmokban élelem után kutatva. Vannak városok, ahol majmokat is lehet látni az utcákon, amelyek hordákban, szabadon garázdálkodnak.

 

 

A szemét mértéke sem elhanyagolható, nagy a por, szennyezett a levegő. A forgalmas helyeken sok a koldus és az árus, sajnos sok közöttük a gyerek is, akik gyakran piszkos nyakláncot, zsebkendőt és egyéb apróságot akarnak rátukmálni az emberre, vagy éppen a cipőnket akarják megpucolni, és mindezt elég erőszakosan teszik. Találkoztunk nyomorék koldusokkal is, ezeknek a szerencsétleneknek a nagy része valószínűleg a koldusmaffia áldozata.A legegyszerűbb rájuk sem nézni, és továbbmenni, mert sajnos képtelenség mindenkitől venni valamit és pénzt sem tudunk adni az összes kéregetőnek. Láttunk leprás koldust is, de engem legjobban mégis a koldusgyerekek látványa viselt meg, akik gyakran mezítláb, piszkos ruhában, maszatos arccal kéregetnek, miközben gyönyörű, barna szemekkel néznek az emberre. Találkoztunk saduval, azaz „szentemberrel” is, aki az egész életét a vallásnak szenteli, lemond az anyagi javakról és kizárólag adományokból él. 

Aki eljut Indiába és szembesül a számunkra elképzelhetetlen mértékű szegénységgel, akaratlanul is átértékeli a dolgokat, mert ráébred, hogy sok minden, amit eddig fontosnak vélt, tulajdonképpen nem is bír akkora jelentőséggel. Míg a legszegényebbek nyomortelepeken, vagy egyszerűen az utcán tengetik az életüket, a gazdagok pazar házakban, palotákban laknak, szinte már fáj az ordító különbség.

Én magam is voltam vendégségben egy, a legfelső kasztba tartozó családnál, akik Delhi egy olyan városrészében laknak, ami kapuval van lezárva, és ahol az utcák tiszták, és kizárólag gyönyörű villaépületek vannak. Az említett házban visszafogott luxus uralkodik. Minden gyönyörű, a hatalmas nappaliban és a hálószobákban található faragott bútorok, a méregdrága perzsaszőnyegek, az emeletenként különböző színű márvánnyal burkolt fürdőszobák. A vacsorát a család szolgálója készítette és tálalta fel, minden földi jóval elhalmoztak bennünket.

Mindezek alapján joggal merülhet fel a kérdés, hogyha India ilyen piszkos és rendezetlen, akkor miért annyira csodálatos?

India különleges és misztikus, megérinti az ember lelkét. Meghökkent és elrettent. Lehúz és felemel. Elbűvöl és letaglóz. De olyan egyszerűen nem létezik, hogy ne váltson ki valamilyen érzelmet az emberből. Aki ezt nem érzi, az soha nem lesz képes megszeretni Indiát, e tekintetben nincs „középút”.

London másképp - A St. Katharine dokk

Nemrég egyik kedvenc városomban, Londonban jártam. Hogy miért szeretem Londont? Azért, mert színes, mert itt minden megtalálható. Tetszik a nyüzsgés, tetszenek a parkjai, a nyüzsgő utcák, a piros telefonfülkék, a „double deckerek”, azaz az emeletes buszok. London elegáns, hagyományaihoz ragaszkodó, de egyúttal laza és trendi is, egy igazi multikulturális metropolisz, mely programok és látnivalók sokaságát kínálja.

És ha már „letudtuk” a kötelező látnivalókat, akkorra is számtalan, nem szokványos programlehetőség marad. Nekem ezek közül az egyik kedvencem a turisták által kevésbé ismert St. Katharine dokk, mely a Tower bridge-től alig pár percnyi sétára található.

A dokk története több mint 1000 évre nyúlik vissza, amikor Edgar király a X. században a dokk területét, pontosabban 13 hold földet és azzal együtt kereskedelmi jogot is adományozott 13 lovagjának. Magáról a dokk létezéséről 1125-től állnak rendelkezésre bizonyítékok. A XIX. században, az ipari forradalom alatt a Temze fontossága tovább nőtt, ezért a dokkot kibővítették. Századokon keresztül ide érkeztek Európából, Dél-Indiából, Afrikából és a Távol-Keletről a mindenféle luxuscikkekkel megrakott hajók. Volt itt minden, mi szem szájnak ingere, cukor, brandy és rum, drága borokkal teli boroshordók, fűszerek, elefántcsont, márvány, teknőspáncél és parfüm, amiket mind itt raktároztak és értékesítettek. A dokk a II. világháborúban súlyosan megrongálódott, de nem építették újjá, mert a nagyméretű, modern hajókat már nem volt képes kiszolgálni. Mai formáját az 1970-es években egy városfejlesztési rehabilitáció során nyerte el, melyet joggal szoktak sikertörténetként emlegetni.

A dokk ötvözi a középkori kikötő ódon hangulatát és a modern építészet elemeit, amihez hasonlót még sehol sem láttam. Az 1852-ben épült Elefántcsont- házban, melynek óratornya is van, loftlakások, kis üzletek és éttermek kaptak helyet, előtte pedig egy 200 jachtot befogadó kikötő áll, ahol még eredeti cölöpöket is láthatunk. Itt található London egyik legrégibb pubja is, a Dickens Inn, melynek ablakaiban futómuskátli virít.

A dokk rehabilitációja során a tervezők a modern képzőművészetet is felhasználták a régi és az új ötvözésére. A Temze felőli oldalon álló új épület beugróiban egy kortárs művész, Dale Devereux Barker nagyméretű, színes zománcozott panelképei állnak, ezek alkotják az ún. kolostori kerengőt, emlékeztetve arra, hogy hajdanában egy templom és egy kolostor állt itt. Ugyanakkor Paula Haughney a dokk régi köveiből faragta azt néhány modern szobrot, amelyek a dokk területén különböző helyeken találhatók.

A dokk napjainkban is gyakran szolgál társadalmi események színteréül. Minden pénteken 10 órától megrendezésre kerül például a különböző nemzetek ételeit felvonultató piac, ahol a világ minden részéből származó receptek alapján készült leveseket, különböző főtt ételeket, frissensülteket és süteményeket kóstolhatjuk meg elfogadható áron. Mi ugyan nem itt ettünk végül, de majd legközelebb... Igen, legközelebb, mert ha Londonba jövök, biztosan visszatérek.