Az utazás mellett a másik kedvenc
időtöltésem az olvasás. Szívesen olvasok mindenfélét, legyen az akár regény,
ismeretterjesztő irodalom, önéletrajz, vagy útleírás.
Eric Werner A boldog zarándok című műve
ugyan az utóbbihoz áll a legközelebb, mégsem útikönyv, ugyanis a szerző a boldogság
szempontjából vizsgál meg különböző országokat.
Az ötletet ehhez onnan vette,
hogy egy holland professzor, akit a boldogságkutatás atyjának tartanak,
létrehozta a Boldogság Világadatbankját, mely tartalmazza azt tudást, amit
különböző filozófusok és kutatók évszázadok alatt összegyűjtettek a
boldogságról.
Az író a nyakába veszi a világot,
mert ki akarja deríteni, hogy mi kell a boldogsághoz. Vajon igazak-e a
sztereotípiák, és tényleg elegendő a gazdagság vagy a hit? Segít-e az állandó
mosoly, a nevetés, és a napsütés? Esetleg egy guru segítségével leszünk
boldogok?
Ha elszántuk magunkat, és
részesei akarunk lenni ennek a képzeletbeli, boldogságkutató expedíciónak,
akkor tartsunk Eric Weinerrel, izgalmas kirándulásban lesz részünk!
Az első állomás Hollandia, ahol a
Boldogság Világbankja található. Hollandiát Európa legtoleránsabb országának szokás
tartani, mert legális a könnyű drogok használata és a prostitúció. De tényleg boldogok-e
itt az emberek? Az író szerint ezektől a dolgoktól biztosan nem, a túlzott
szabadság inkább árt, mint használ az ügynek.
Forrás: beautifulplacestovisit.com
Zarándokunk ezután Svájcba utazik,
a gazdag, festői szépségű alpesi országba, melyről azt beszélik, hogy óránkat a
vonatok érkezéséhez és indulásához lehetne állítani, és ahol minden,
- néha már irritálóan - tökéletesen
működik. Azt is mondják, hogy az emberek itt maguknak valók, sőt egyenesen ridegek.
Vajon ez így van-e? Vagy lehetséges, hogy a svájciak nem attól érzik jól
magukat, mert tehetősek, hanem attól, hogy közel tudnak kerülni a természethez,
a festői hegycsúcsokhoz és az alpesi tavakhoz?
Forrás: utazz.com
Ezután a Himalája tetejére, a Bhutáni
Királyságba érkezünk, ahol a boldogság a kormányzati irányelvek egyike, mértékegysége
pedig a bruttó nemzeti boldogság.
Logikusan merül fel bennünk a
kérdés, hogy vajon el lehet-e azt elérni, hogy mindenki boldog legyen?
Bizonyára nem, de a cél mindenesetre dicséretes. Az viszont talán előreviszi az
ügyet, hogy Bhutánban a buddhista vallás miatt az emberek elfogadják a
sorsukat. Számukra az egymás iránti együttérzésnél nincs fontosabb, semmilyen
élőlényt nem bántanak, tisztelik a természetet és nem rohannak állandóan. Az
ország ellenáll a globalizációnak, itt lett a világon utoljára TV adás.
Bhutánban a piac bejáratánál asztrológus ül, és a rendőrségnek az okoz komoly
fejtörést, hogy egyes termelők „zugárusításban” akarják eladni a nem teljesen
friss árujukat. Az író felmérése szerint a vallásnak van köze a boldogsághoz.
Forrás: tripwow.tripadvisor.com
Továbblépünk. Katarban azt tudjuk
meg, hogy ebben az országban még mindig a törzsi hovatartozás számít a
legtöbbet, ami biztonságot is nyújt, de fojtogat is. Az országnak hatalmas gáz-
és olajvagyona van, a katari polgároknak semmiért nem kell fizetniük, ingyen
van a víz, az áram, az oktatás és az orvosi ellátás is, és nincsenek adók. A
helyieknek dolgozni is alig kell, csak a fizetésüket veszik fel. De hiába a mérhetetlen
gazdagság és a csillogás, ez önmagában kevés a boldogsághoz, mert egy nemzetnek
arra is szüksége van, hogy legyenek hagyományai és saját kultúrája, és az sem
hátrány, ha valaki megdolgozik azért, amit kap. Ugye, hogy a munka nemesít?
Katar fővárosa, DohaForrás: de.123rf.com
Ezután ismét egy izgalmas
terepre, Izlandba érkezünk, mely a statisztikák szerint a hosszú, hideg és
sötét telek ellenére a legboldogabb országok egyike. Szörnyen hangzik, de igaz:
a téli hónapokban itt egyáltalán nem kel fel a nap! Én már azt sem érte, hogy lehet
ezt egyáltalán elviselni, nemhogy még boldognak is lenni! Igaz, hogy Izlandon sok
alkohol csúszik le az emberek torkán, de nem csak ettől érzik jól magukat. Szimpatikus
a mentalitásuk, az izlandiak szeretik az országukat, azaz saját magukat. Itt
nem szégyen, ha valakinek valami nem sikerül, a többiek felnéznek arra, aki
megpróbál valamit. A lakók békések, nem stresszelnek. Szóval van még mit
tanulni tőlük.
Reykjavík Forrás: seattlestravels.comseattlestravels.com
Moldova következik, mely a Föld
egyik legboldogtalanabb szeglete. A volt szovjet köztársaság lakói szegények,
ráadásul elveszítették gyökereiket és a kultúrájukat is. Moldova lakói
valójában románok, de a Szovjetunió felbomlása óta az oroszok azt mondják
rájuk, hogy románok, a románok meg azt, hogy oroszok. Ez egy olyan ország,
melynek a polgárai arra büszkék, hogy náluk mindig friss a zöldség meg a gyümölcs…
Nem túl sok.
Forrás: zachstout.blogspot.com
Visszamegyünk Ázsiába,
Thaiföldre, a csinos lányok, a kick-box és mosoly országába. De vajon köztudott-e
az, hogy a mosoly a legtöbb esetben csak álca és nem jelent semmit? De ezt persze
egy külföldi nem veszi észre. Thaiföld másik jellemzője „a nem kell annyit
gondolkodni” mentalitás, szerintük a gondolkodás a boldogság gátja. Az ottaniak
életszemlélete a „ne törődj vele”, és az „éld tovább az életed”, ugyanakkor
irigylésre méltó az a tulajdonságuk, hogy az esetek többségben meg tudják
őrizni a hidegvérüket. Szeretnek szórakozni, nem szívlelik a formalitásokat, és
összességében így szegényen is boldogok. Lehet, hogy tényleg nem kellene túl
sokat elmélkedni és akkor máris jobban éreznénk magunkat?
Forrás. hatyao.wordpress.com
Ismét Európában vagyunk,
nevezetesen Nagy-Britanniában, azon belül Slough-ban, a Londontól egy
kőhajításnyira lévő kisvárosban. A városról elöljáróban elég annyit elmondani,
hogy a neve „sáros mezőt” jelent. Bármennyire is morbid, de ehhez jön még hozzá
az is, hogy 1937-ben egy angol költő, John Betjeman a városról szóló versében a
bombákat arra kérte, hogy Slogh-ra essenek. Ezt a város sose heverte ki, ezért 2004-ben
a BBC munkatársai a Hivatal című műsorának színhelyéül Slough-t választották
ki, azzal a szándékkal, hogy javítsanak a város közhangulatán. A próbálkozás
ugyan dicséretesnek mondható, de túlzás lenne azt állítani, hogy ez sikerült
volna. A város, mely mára multikulturális hellyé vált annak összes előnyével és
hátrányával, ma is tele van feszültséggel, és sajnos kevés dolgot lehet róla
pozitívumként elmondani. Jellegtelenek az épületei, a nem túl tehetős, sőt
inkább szegénynek mondható emberek lakótelepeken élnek, magas a bűnözés. Egyetlen
előnye, hogy legalább Londonhoz közel van. De lássuk be, ez önmagában véve kevés
az üdvösséghez…
Forrás: foundrycourt.sloughcommunity.co.uk
Utolsó előtti állomásunkra érünk,
az ellentétekkel teli, misztikus Indiába, a Szilícium-völgybeli Art of Living ashramba.
Az ashram egy spirituális központ, ahova el lehet vonulni a világ elől, ha az
ember lelki békére vágyik. Az ashramok egy-egy tanítómester, guru köré
szerveződnek, jelen esetben ez Sri Ravi Sankhar, azaz népszerűbb nevén
Guri-Dzsi birodalma. Kérdés, hogy az ashramban tartott foglalkozások és lelki
gyakorlatok közelebb viszik-e a híveket a boldogsághoz? Én személy szerint erről nem
vagyok meggyőződve. Nekem sokkal szimpatikusabb volt az a bangalore-i
„anti-ashram- ház”, amit egy helyi művész üzemeltet, ahol a vendégek együtt
vitatják meg a világ dolgait. Igaz, a boldogság receptjét nekik sem sikerült
kitalálni.
Forrás: bargad.org
Utazásunkat az Egyesült
Államokban fejezzük be, ami az író számára maga a „home, sweet home”. De ez sem annyira egyszerű,
mert a szülőhazán belül is meg kell találni azt a helyet, ami az ember számára
valóban az édes otthont jelenti. Miami, a sokak által a földi paradicsommal
azonosított hely, ahol már szinte kötelező boldognak lenni, az írónál megbukott
a vizsgán.
Forrás: traveleadvice.blogspot.com
És hogy hol és miként lehetünk
boldogok? Szerintem bárhol és bárhogy, mindenki a maga módján. Ha elolvassuk
ezt a szellemes könyvet, kicsit biztosan jobban fogjuk érezni magunkat. Higgyék
el, megéri!